FRANKFURT AM MAIN TANULMÁNYÚT 2017

A Településépítészeti Tanszék által szervezett 2017 Tavaszi műhelyhéten belül és a tanszék által először indított Városátépítések Nyugat-Európában című tantárgyhoz kapcsolódóan a Településtervező MSC hallgatók egy csoportja tanulmányúton ismerkedhetett meg Frankfurt am Main városának érdekességeivel. Európa egyik legdinamikusabban fejlődő világvárosban eltöltött 3 nap alatt a résztvevő 12 hallgató részletesen megismerhette a város építészeti fejlődésének eddigi mérföldköveit, a római időktől kezdve, a XX. század viszontagságos eseményen át napjainkig, beleértve a az elmúlt 50 év és napjaik jelentősebb épületeinek, városrészeinek megtekintését. A tanulmányút fókusza a jelenleg folyó és tervezett nagyberuházások, a világvárosi léptékben jelentős fejlesztések megtekintése volt, többek között olyan nagyberuházások, mint például az EuropaViertel városrész építése, az Európai Központi Bank új épületének térsége vagy éppen a történelmi belváros rehabilitációjának jelenleg is nagy ütemben zajló munkálatai. Helyi szakértők által tartott több előadás és szervezett vezetés keretein belül feltárult a Majna parti Múzeumnegyed kialakulásának folyamata, a város fejlődésének mozgatórugói, valamint és több magasház tervezésének és építésének története. A csoportnak lehetősége nyílt szervezett vezetés keretében a város legmagasabb épületének, a Commerzbank (T: Norman Foster) toronynak a tetejéről a város szerkezeti elemeit közvetlenül is megtapasztalnia. Az út során virághírű várostervezők és építészek (Ernst May, Peter Eisenman, Richard Meier, Rudolf Schwarz, Schneider + Schumacher Stb.) jelentős munkáinak megtekintése is sok tanulsággal szolgált. A tanulmányút egyszerre szolgálta a településépítész hallgatók szakmai ismereteinek elmélyítését, ugyanakkor Frankfurt am Main városának mindennapjaiba is beleláthattak ez alatt a három és fél nap alatt. Az utazás alatt lehetőség nyílt Nürnberg városának rövid megtekintésére. A tanulmányút költségeinek egy jelentős részét a Településépítészeti Tanszék támogatta, a tanulmányút szervezője és vezetője Török Szabolcs Bence DLA volt, kísérő oktatóként Kotsis István mesteroktató is segítette az utazást.