ÉV JUNIOR TÁJÉPÍTÉSZE-DÍJ

 FONTOS, ÚJ INFORMÁCIÓK! 

Az ÉV JUNIOR TÁJÉPÍTÉSZE-DÍJ a kiemelkedő pályakezdő tehetségek szakmai elismerését, bemutatkozását célozza. A díjat évente egy alkotó nyerheti el az évente meghatározott ötletpályázati felhívás alapján kidolgozott projektjével, amelyet a felkért szakmai zsűri bírál el.

ÉV JUNIOR TÁJÉPÍTÉSZE-DÍJ-ban részesülhet minden magyar állampolgárságú, tájépítész hallgatói státuszú vagy végzettségű alkotó, aki 3 évig ilyen díjban nem részesült, legfeljebb 3 éve diplomázott, teljesíti a mindenkori díjszabályzatban és az adott évi kiírásban szereplő feltételeket, illetve nem tagja a jelölteket értékelő zsűrinek és nem rokona az adott évben felkért zsűritagoknak.

A díj a díjszabályzatban és az éves kiírásban szereplő feltételeket teljesítő pályázók körében kerül kiosztásra minden év áprilisában, a Tájépítészet Hónapja rendezvénysorozat keretében megrendezett díjátadó gálán.

PDF ikon palyazati_felhivas_ejtd_vegso.pdf


Kérjük a a pályázókat, hogy folyamatosan figyeljék a kari honlapot, mert minden a pályázattal kapcsolatos információ itt fog megjelenni. Rövidesen az evtajepitesze.hu honlap is működni fog, minden hír ott is megjelenik
majd. 

Az ÉJTD kiírásra érkezett kérdéseket-válaszok:


 Friss információk

Tisztelt ÉJTD2020 Pályázó!
Ezúton értesítünk minden Pályázót a következőkről:
1. Az ÉJTD 2020 tervezési feladat alapjaként használható geodéziai felmérés felkerült az egyetemi honlapra és Év tájépítésze honlapokra. Ugyanígy egy légifotó is területről.
2. A megkésett geodéziai felmérés a koronavírus okozta vészhelyzet miatt az ÉJTD 2020 pályázat leadási határideje 2020. május 5-re tolódik ki (24.00 óra)
3. A pályázatok leadás módja változik!
    Ehhez minden pályázónak
    - első lépésben az év tájépítész honlapon regisztrálnia kell
    - második lépsében a rendszer visszaigazol a regsiztrációnál megadott emilcmre
    - harmadik lépésben lehet feltölteni a file-okat
4. A regisztráció az év tájépítésze honlapon 2020. március 26-tól lehetséges
5. A regisztrációt köetzően letölthető a poszteralap (template), amit használni kell
Kérjük minden pályázó szíves együttműködését a fentiek szerint.
Üdvözlettel,
 
Budapest, 2020, március 24.
 
A Kiírók

Letölthető álományok: 

Légifotó

Geodéziai felmérés