2000-ben létrejött tíz kar egyesítésével a Szent István Egyetem, gödöllői székhellyel, amelynek tagja lett a Tájépítészeti, -védelmi és -fejlesztési Kar is. Az új egyetemi struktúra egyik hozadéka, hogy a Tájépítészeti Kar gesztorságával létrejöhetett az egyetemi urbanisztikai képzés, az öt éves településmérnök szak.
Ennek előzményei és okai a múlt század második felére nyúlnak vissza. Az ún. központi tervutasításos gazdálkodás a helyi és a területi szempontok figyelembe vételére képző, a településhez és a területhez kötődő stúdiumokat erősen visszaszorította, a hosszú hazai szakmai múltra visszatekintő, komplex tartalmú kultúrmérnök-képzést pedig meg is szüntette a szakmai ismeretek egyedülvaló fontosságára való hivatkozással. A településüggyel kapcsolatos szakmai feladatok azonban megmaradtak, és így a szakembereknek ilyen irányú, egyetemi szintű képzését leginkább az építészmérnök-képzés érezte magáénak. Itt azonban elsősorban az építészethez, a magasépítéshez szükséges, főként műszaki ismeretek oktatása folyt és folyik. Az építésztervezési jogosultságnak megfelelő komplex követelményrendszerbe már nem lehetett megfelelően integrálni egy másik, hasonló igényszintű és terjedelmű, de más karakterű és szemléletű, műszaki-ökológiai-ökonómiai ismeretanyagot és területi-térségi komplexitást igénylő stúdiumot. Az egyetemi szintű településmérnök képzés ezért megoldatlan maradt.
A tájépítész képzés már a 60-as évek végétől érdemben vállalta fel a területhez kötődő és a településüggyel kapcsolatos ismeretanyagok oktatását, elsősorban a térségi tervezés, a tájtervezés, a regionális tervezés és fejlesztés, a környezetügy és a helyi-területi értékek szakmai kapcsolódásait szem előtt tartva. E szakon kezdettől (1963-tól) oktattak területfejlesztést (az országban elsőként és mindmáig önálló diszciplínaként), regionális tervezést, településtervezést és településszociológiát és a képzés személete is egyértelműen területi. Ennek köszönhetően a tájépítész mérnökök a területrendezési tervezésre egészében, ill. a szakági településügyi kérdések megoldására szakmailag felkészültek és a tájépítész képzés keretében kialakult a területfejlesztés, a regionális tervezés, a települési környezetvédelem, a természet- és tájvédelem, a tájtervezés oktatásának és e témákkal kapcsolatos diszciplináris kutatásoknak magas színvonalú gyakorlata, felhalmozódott ismeretanyaga és kialakultak a szakterület műveléséhez szükséges nemzetközi kapcsolatok és együttműködések.
Az egyetemi integráció kedvező helyzetet teremtett azzal, hogy a településüggyel kapcsolatos felsőfokú oktatás két tradicionálisan meghatározó szerepű intézményét: a Tájépítészeti, -védelmi és -fejlesztési Kart és az Ybl Miklós Műszaki Főiskolai Kart egy egységes egyetemi szervezet keretébe rendezte, amellyel megteremtődtek az urbanisztikai egyetemi képzés feltételei. Ezzel a meglévő főiskolai képzés megőrzésével egy intézményen belül kialakítható az egyetemi szintű településmérnök képzés az átjárhatóság és az együttműködés legszélesebb biztosításával.
A feladat fontosságát és sürgető időszerűségét felismerve és tekintettel a karon koncentrálódott szellemi és tudományos felkészültségre, valamint a településtudományi képzés téren szerzett több évtizedes oktatási tapasztalatokra javasoltuk – az Ybl Miklós Műszaki Főiskolai Karral közösen – önálló, egyetemi színtű okleveles településmérnöki szak alapítását és indítását. A szak indítására a Tájépítészeti Kar gesztorságával először a 2003/2004-es tanévben került sor, amelyre 40 fő államilag finanszírozott hallgatói létszámkeretet biztosítottak. Az oktatás célja olyan mérnökök képzése, akik képesek a települések, régiók rendezése, a település környezetének alakítása és létesítményei, infrastruktúrájának működtetése tevékenységi körében jelentkező, településtervezői, főépítészi, továbbá műszaki hatósági, műszaki szakhatósági, illetve a helyi önkormányzatok tevékenységi körébe tartozó kommunális, fenntartási, szervezési, környezetvédelmi feladatok ellátására és irányítására.
Az új urbanisztikai szak és a tájépítész mérnöki szak oktatása egy kari szervezet keretében egyben az áthallgatás és a közös tárgyak rendszerének kialakítását is lehetővé teszi és a két, rokon, egymással szorosan kapcsolódó szakterület hallgatói közti kapcsolatokat, a másik szakterület ismeretét is elősegíti, ami a későbbi szakmai pályafutás során fontos szerepű lehet.