Kérjük támogassa az MM_C programjait!

Tisztelt Kari és Intézményi Vezetők, Oktatótársak és Munkatársak!

 A Tájépítészeti és Településépítészeti Kar a 2019. évet centenáriumi emlékévvé nyilvánította, hogy méltó módon emlékezhessünk meg Mőcsényi Mihály professzor születésének 100. évfordulójáról.

Mőcsényi Mihály (1919-2017) kertészmérnök, tájépítész, a tájépítészeti képzés és a szakterület elkötelezett fejlesztője, a Budai Campus karainak egykori rektora, iskolateremtő egyetemi tanár, professor emeritus, nyolc évtizeden át a magyar tájépítész oktatásának, tudományos és szakmai fejlődésének itthon és külföldön egyaránt elismert egyénisége, a Budai Campus elkötelezett híve és fejlesztője.

Karunk az MTA Tájépítészeti Albizottságával, a Magyar Építész Kamara Tájépítészeti Tagozatával, az Ormos Imre Alapítvánnyal, a Magyar Tájépítészek Szövetségével és a Kar Hallgatói Önkormányzatával, illetve a Rerrich Béla Tájépítészeti Szakkollégiummal közösen készíti elő a centenárium programjait.

Professzor úr mellszobrát, Dinyés László alkotását, a Budai Campuson, a Felső-Arborétumban található szoborkertben állítjuk fel, és 2019. november 8-án avatjuk. Az ünnepségre tisztelettel meghívjuk a Budai Campus minden vezetőjét, oktatóját, munkatársát.

Ezúton kérünk mindenkit, aki tisztelte, szerette Professzor urat, hogy a lehetőségekhez mérten támogassa a szoborállítást. Az Ormos Imre Alapítvány vállalta, hogy elkülönített „témaszámon” kezeli a befolyó adományokat, továbbá kérésre elkészíti a szükséges adóügyi igazolásokat is.

A Centenáriumi Év decemberben folytatódik nemzetközi konferenciával és életmű-kiállítással az MTA székházában és a FUGA Építészeti Központban. A konferencia központi témája Mőcsényi Mihály tájépítészeti alkotói és tudományos örökségének két fő vonulata: a kertépítészeti, szabadtértervezői munkássága és a tájléptékű diszciplínafejlesztő munkássága. A kiállítás Mőcsényi termékeny életútját, sokoldalúságát, hazai és nemzetközi szakterület-fejlesztő hatását és elismertségét mutatja be.

Bízunk benne, hogy a Budai Campus közössége támogatólag áll a Centenáriumi Év, a Mőcsényi rektor úrnak emléket állító szobor elkészítése, avatása mellé. Megtisztelő részvételükre számítunk a Centenáriumi Év minden rendezvényén.

 A Tájépítészeti és Településtervezési Kar nevében,

 Budapest, 2019. február 23.

M. Szilágyi Kinga az MM_C év szervezője és Fekete Albert dékán                                 

 

Az Ormos Imre Alapítvány adatai:

1118 Budapest, Szüret utca 9/a, Adószám: 18228421-2-43

Bankszámla: OTP 11711034 20838357

Képviseli: Dr. Andor Domokosné, Témafelelős: M. Szilágyi Kinga